Majd 30 év – laikusból lassan amatőrré váló – családkutatás
részbeni összefoglalására tesz kísérletet családfánk megjelentetése. Célja
elsősorban a további kapcsolódások lehetővé tétele, de nem nélkülözi a büszkeség
indítékát sem.
Kialakulása vélhetően jó példa arra, hogy a kutatásban az egyre
szélesebbre nyíló távlatok szükségszerűen maguk után vonják a kutatás
rendszerének menet közbeni, alapos átalakítását, amely veszteségekkel, illetve
dupla munkával is
együtt jár.
Előbb technikai lehetőségeket kihasználva képekkel gazdagon illusztrált
album
formátumban készült a
családi krónika családonként,
először a
saját családunk, majd anyáink, nagyanyáink és végül menyeink családjairól.
A szájhagyomány, az irataink és
kutatásaink összefoglalásai ezek a könyvek, a szlovákiai és magyarországi
családok kollektív munkájának eredményei, melyeknek első kötete 1993-ban született és íródik azóta
is tovább.
Később már WEB lap készítésére is alkalmas
rajzoló programot vettünk igénybe.
Ennek a folyamatnak az
eredményét mutatjuk most be
az alábbi családok
ismertetésén keresztül, melyek a Sztrányai családon keresztül egy
ősfában,
azaz az anyai ágakkal kiegészített
családfában egyesülnek.
Ezek a
saját
családunk:
a
SZTRÁNYAY
(Dessewffy, Dubniczky, Inkey, Lengyel, Majthényi,
Mikovinyi,
Pongrácz)
,
a
ZÁNYI,
anyáink, nagyanyáink családai: a
KAJÁN
, a SKONDA, a
SCHREINER,
a JANCSÓ,
a GLATZ.
menyeink családai:
a GEIGER, a
NEHÉZ,
a CHOVAN..
Honlapjaik elérhetők erről a lapról
is.
A
családok
és krónikáik
folyamatosan kerülnek bemutatásra és esetenként aktualizálásra. A Sztrányay család keretében mutatjuk be a régebbi korokban, a feleségek révén
rokonná vált családokat is, így a családok érintett ágait.
A
program
adta
megoldásokat próbáltuk maximálisan kihasználni, hiszen lehetőséget ad arra,
hogy:
ki-ki
a kapcsolódó
neveket ill.
helyeket könnyen megtalálja,
a
családfán szereplő személyekről összegyűjtött
információkat és képeket
megismerje,
minden
esetben megtalálja a
forrásainkat
is,
nemcsak
teljes családfákat
hanem esetenként
családfa töredékeket
is megismerjen
és esetleg
kapcsolódjon
feldolgozásunkhoz,
az anyai családfákat
is hozzákötöttük az alap családfánkhoz, az
"ősfa"
követelményeinek
megfelelően,
érintettség
okán mindenhol megemlítjük az
iker gyermekek
születését,
a
személyiségi
jogokat
is
figyelembe véve, az élő személyeknek csak a nevét tesszük közzé,
kivéve ha
az illető személy a további
adatok közléséhez is
hozzájárul.
Állapot: 2011 április.
Sztrányai
György
és neje
Zányi
Ildikó